Kreativitás, innováció és motiváció Firenzében
2018. júliusának végén érkeztem Firenzébe az Europass tanártovábbképző központ által indított „Creativity, Innovation, Motivation and New Teaching Methodologies” című 50 órás kurzusra. Pénteken este érkeztem, így a hétfői kurzuskezdésig volt elegendő időm felderíteni a várost és barátkozni a környezettel, valamint gyakorolhattam meglévő olasz nyelvtudásom is. Szállásunk a történelmi belváros szívében volt, karnyújtásnyira a firenzei Dómtól. A kurzus első felét Ilaria tartotta, a csoportban legtöbb kolléga angol szakos volt Lengyelországból, Bulgáriából, Észtországból, Spanyolországból és Magyarországról, kiváló nyelvtudással. A nyelvi nehézségek, különbségek ellenére nagyon sokat tanultunk arról, hogy milyen a kreatív tanár, hogyan lehet hatékonyabban felkelteni a tanulók érdeklődését, olyan eszközök használatába nyertünk betekintést, amelyek - főleg a nyelvtanárok számára - eszközöket adnak a sokszínű óratervezéshez. A nyelvi akadályok is színesebbé tették ezt a hetet. |
Lehetőségünk volt jónéhány program használatába is belekóstolni, ilyen volt a Google, Wikimedia Commons, a Pinterest, főleg nyelvtanárok tudják kihasználni a Study Stack programot, de megnéztük a Quizletet, az Edmodot és a Socrative programot is. Együttműködve, csoportmunkában készítettünk a saját tárgyunk témájában különböző kreatív feladatokat, és a hét végén a tanultak alkalmazásával egy óratervet. Hallhattunk arról is, hogy mennyire fontos a Mindfullness és a relaxáció a tanulók kikapcsolódására és a hatékonyabb tanulás érdekében.
A második hét egy kicsit mozgalmasabban telt, legalábbis az IKT eszközök terén, hiszen a hét minden napján legalább 3-4 új alkalmazást használtunk az oktatási, tanítási, tanulási módszereink színesebbé, érdekesebbé, XXI. századibbá tételére, Iacopo segítségével.
A tanuláson kívül nagy örömömre még közelebbről találkozhattam, ismerkedhettem az olasz kultúrával, a rendkívül gazdag művészeti és természeti értékekkel, az olasz gasztronómiával és azzal a multikulturális, mégis harmonikus életérzéssel, amit csak Olaszország adhat az odalátogatónak. Három különböző – az iskola által szervezett – városnéző sétán és egy egész napos toszkán kiránduláson vehettem részt. Csodásan telt a két hét, rengeteg újdonsággal ismerkedhettünk meg és nem utolsó sorban olyan csodás élményeket szereztem, amelyeket az Erasmus+ program nélkül soha nem élhettem volna át! Köszönöm szervező kollégáimnak, hogy részt vehettem a programban! |