EVERYBODY is HAPPY
2018/2019 es tanévben már második alkalommal jelentkeztem iskolám a Szegedi Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakgimnáziumban, Erasmus+ programra. Az előző évi sikeres részvétel után nagy lelkesedéssel kerestem azt a képzést, ami számomra előrelépést jelentene szakmailag.
A választásom az Audiovisuals and Social Media for the Classroom esett. Tanfolyam színhelyéül pedig Barcelonát választottam. Sajnos ez a képzés nem indult, helyette pedig How to use Tablets, Educational Apps and Social Media in your Classroom kurzust ajánlották fel az iskolában, időpont változással, de ugyanúgy Barcelonában.
2019.08.05-2019.08.16 -ig vettem részt a Europass Teacher Academy szervezésében a képzésen.
4 bolgár, 1 román, 1 ír, 5 magyar kollégával indult el a tanfolyam. A mottónk - Everybody is Happy -tökéletesen megvalósult a 2 hét során. A kurzuson a kurzusvezető tanárunk Alex, először bemutatta Spanyolországot, majd azon belül Barcelonát, ami későbbiekben nagyon hasznos volt.
A kint töltött két hét folyamán megismerhettünk olyan applikációkat, mint pl: Animake, Animoto, Pexels, Symbaloo, Autorap, Wordart és még nagyon sok érdekességet. Személy szerint nekem szinte minden új volt a kezdetekben, de hamar belejöttem. A kurzus során végig próbáltam olyan szemmel nézni a tanultakra, hogy azt valamilyen módon beépítsem a tanóráimba. Az „okoseszközök” olyannyira a mindennapi életük része, hogy ezek alkalmazása már a sportban, a sporttal összefüggésben a testnevelés órákon is megkerülhetetlenné vált. Ennek a megvalósításához sok segítséget megkaptam e két hét során.
Nagyon gyorsan eltelt a 2 hét, amit iskolai szervezett programokkal séta a Gracia negyedben és Hopp on Hopp off városnéző buszkirándulással tett színesebbé. A társaságunk nagyon összetartó volt és gyakran mentünk közös városnéző programokra, ahol szenzációsan éreztük magunkat.
Barcelona rengeteg lehetőséget kínál, amit nehéz a teljesség igénye nélkül felsorolni. Rendkívül különleges építészettel, művészeti élettel, természeti kincsekkel, változatos sportolási lehetőségekkel rendelkező nyüzsgő európai nagyváros.
Mindenkinek ajánlani tudom ezt a kurzust és Barcelonát. Örülök, hogy ismét részt vehettem a programban, mely által újfent gazdagodott szakmai tudásom. Végül pedig szeretném megköszönni az iskolai koordinátoroknak, a Tanártovábbképzés munkatársainak és a Tempus Közalapítványnak a segítséget. Külön köszönet Véghné Juhász Krisztinának!