Másodízben vettem részt Erasmus+ KA1 tanárképző programban. A Lendületben címet viselő pályázat keretében a Szegedi Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium 28 pedagógusával együtt látogathattam el különböző európai országokba. Úticélul Finnországot választottam, hiszen diákjai a nemzetközi méréseken nagyon jól teljesítenek, éppen ezért szerettem volna bepillantást nyerni a módszereikbe, azok gyakorlati alkalmazásába.
Augusztus 12-én kezdődött az Innovative Approaches to Teaching (A tanítás innovatív megközelítései) című kurzus, amelyet az ITC (International TEFL Certificate s.r.o.) egyik tanára tartott pedagógusoknak. Az iskola központja Prágában van, tanfolyamaikat Prágában, Helsinkiben, Karlsamnban (Svédország), Barcelonában, Londonban és Cataniában (Olaszország) tartják. Csoportunkban 23 tanár dolgozott együtt Lengyelországból, Görögországból, Spanyolországból, Olaszországból és Skóciából. Ez a módszertani képzés nem nyelvtanároknak szólt, ezért még izgalmasabb volt a közös munka, hiszen a matematika, a történelem, a testnevelés, a német, az angol szakos kollégák másképp használták fel a hallottakat. Részt vettek óvodapedagógusok, tanítók, általános és középiskolai tanárok és olyanok is, akik felnőttoktatásban dolgoznak. A csoport sokszínűsége még inkább hozzájárult a tudásmegosztás sikeréhez.
A képzés öt napja felfrissítette, gazdagította elméleti ismereteinket, majd a megismert módszereket a gyakorlatban is kipróbálhattuk, újra diákokká válhattunk. A negyedik napon ellátogattunk Vantaaba, amely a Helsinki metropolisz zónához tartozó város. Az egyik szakiskola informatika laborjában próbálhattunk ki olyan weboldalakat, amelyekkel változatosabbá, hatékonyabbá tehetjük az osztálytermi tanulás folyamatát. Másnap felvázolták a finn oktatási rendszer felépítését és végigkalauzoltak minket az iskola termein, ahol munkálkodó diákokkal is találkozhattunk, hiszen Finnországban augusztus közepén kezdődik a tanítás. A látvány példaértékű volt.
Természetesen a tanulás mellett jutott idő arra, hogy megismerjük a helyi nevezetességeket. Augusztus 9-én éjjel érkeztem, másnap komppal átutaztam Tallinnba (Észtország fővárosába) amely fontos kulturális, oktatási, politikai, pénzügyi, kereskedelmi és gazdasági központja a balti régiónak. Tallinn történelmi belvárosa 1997 óta a UNESCO Világörökség listáján található.
Vasárnap ellátogattam Suomenlinnába (svédül: „Sveaborg”, finnül jelentése: „finn vár”), amely nevével ellentétben nem egy vár, hanem katonai erődítmény. Helsinki egyik városrésze, amely közvetlenül a Helsinki előtti szigeteken található. Kulturális értéke történelmi emlékként és látnivalóként egyaránt kiemelkedő, Helsinki identitásához erősen hozzátartozik.
Délutánonként felkerestem a világ nyolcadik legélhetőbb városának látványosságait (múzeumok, könyvtár, székesegyház, sziklatemplom, állatkert, vidámpark). Ráadásul az időjárás is kedvezett mind a tanulásnak, mind a szórakozásnak, hiszen 19-20 fok körüli napos idő volt, míg Magyarországon kánikula uralkodott.