Lendületben: Felkészülés a 21. századi oktatás kihívásaira
A Szegedi Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium 2019-ben már harmadszor vehetett részt Erasmus+ mobilitási projektben. Idén huszonhat kollégának volt lehetősége tudását bővíteni és hasznos tapasztalatokat gyűjteni külföldön.
Az európai mobilitások nagyszerű lehetőséget teremtenek arra, hogy az intézmény igényei és célkitűzései megvalósulhassanak. Célunk az, hogy az elkövetkezendő években nemzetközi projektekhez kapcsolódjunk, vagy mi is kezdeményezzünk együttműködéseket, és hogy a nemzetközi mobilitások beépüljenek az intézmény mindennapjaiba. Büszkék vagyunk arra, hogy a nevelőtestület tagjai nyitottak az új módszerek kipróbálására és alkalmazására, törekszenek az oktatás minőségének javítására, és az intézmény is nagy hangsúlyt fektet a munkatársak készségeinek fejlesztésére.
Mivel a 21. században az iskola szolgáltatást is nyújt, ezért tudatosan törekszünk lépést tartani az elvárásokkal. Kiemelten fontosnak tartjuk a nyelvoktatás színvonalának emelését, az esetlegesen lemaradó diákok felzárkóztatását, a tehetséggondozást, és a tanulás alternatív és kreatív lehetőségeinek megismerését és alkalmazását. Célunk a hatékony, nyugodt tanulói környezet kialakítása, az iskolai konfliktusok és agresszió megelőzése, kezelése. Az elvégzett kurzusok és a szakmai látogatások tapasztalatai a mindennapi pedagógiai gyakorlatban is jelentősen hozzájárulnak céljaink megvalósításához.
A projekt megvalósításával eleget tehettünk az intézmény Európai fejlesztési tervében megfogalmazott célkitűzéseknek: a nyelvtanulás elősegítése, a tanárok nyelvi kompetenciáinak, a nyelvtanítás módszereinek korszerűsítése, a célnyelvi kulturális ismeretek bővítése volt az egyik fókuszpont. Szerettünk volna több korszerű pedagógiai és módszertani tudást szerezni a kiemelt figyelmet igénylő diákok személyiségfejlesztése és közösségbe való integrálása terén, valamint a konfliktuskezelésben. Fontosnak tartjuk, hogy megfelelően és változatos módszereket alkalmazva segítsük az esetlegesen lemaradókat, ugyanakkor lehetőséget teremtsünk a kiemelkedően tehetséges diákjainknak arra, hogy képességeik minél hatékonyabban tudjanak fejlődni.
Szerettük volna megtapasztalni, hogyan működik a középiskolai oktatás más országokban, milyen jó gyakorlatokat lehet átvenni és megvalósítani magyar viszonylatok között. Célunk volt a nemzetközi kapcsolatok bővítése, hogy még aktívabban tudjunk részt venni a cserekapcsolatokban, együttműködési programokban. Szeretnénk elérni, hogy ezekben a programokban ne csak a nyelvtanárok, hanem a mobilitási programban résztvevők is aktív, kezdeményező szerepet vállaljanak.
Huszonhat kollégánk egy-, illetve kéthetes képzésen vett részt 2019 nyarán Európa számos országában (Németország, Egyesült Királyság, Írország, Hollandia, Olaszország, Belgium, Ciprus, Málta, Spanyolország). Három kolléga vett részt egyhetes job shadowing tevékenységen Németországban (Gesamtschule und Gemeinschaftsschule Mettlach-Orscholz), ahol megfigyelték az ottani oktatási folyamatokat, megismerték a bevált gyakorlatokat, tanulmányozták a tanórai és tanórán kívüli tevékenységeket, különös tekintettel a differenciálásra, a kiemelt figyelmet igénylő tanulók integrálására, a motiválására, az alkalmazott kooperatív technikákra, a projektpedagógia és a digitális technika, elsősorban a mobil eszközök (okostelefon, tablet, appok) alkalmazásának lehetőségeire.
A projekt eredményeként könyvelhetjük el, hogy valamennyi résztvevő magabiztosabb nyelvtudást szerzett, javult a beszédhajlandósága, fejlődött a problémamegoldó készsége. A megismert új módszereket használják a kollégák a tanulók motiválására. A továbbképzések eredményeként a digitális tudás beépült a mindennapi tantermi és tantermen kívüli oktatásba. Ennek különösen nagy hasznát vettük az elmúlt hónapok távoktatása során (változatos tanítási technikák, a kooperatív módszerek, projektek lebonyolítása). Ennek hatására tanítványaink is profitálni tudtak tanáraik tanfolyamokon szerzett tudásából: nemcsak a szaktanárok, hanem a diákok is jártasabbak lettek az önálló tanuláshoz szükséges letölthető tananyagok, webes felületek, applikációk alkalmazásában.
Fontosnak tartjuk a megszerzett tudás megosztását nem csak a tantestület tagjainak körében. A külső disszeminációk során erősödött a város iskolái közötti kapcsolat is, melynek köszönhetően 2019 októberében a szegedi iskolák közösen rendezték meg az ErasmusDays programjait.
https://www.facebook.com/groups/1084562808599235/
In Full Swing: Preparing for the challenges of the 21st century education
The European mobilities provide excellent opportunities to carry out the institution’s demands and aims. Our goal is to be connected with international projects in the following years, to initiate cooperations by ourselves and to regard international mobilities as part of the institution’s everyday life. We can proudly state that the members of our staff are open to try and to apply new methods, strive for the improvement of the quality of education, moreover, the institution places particular emphasis on developing the teachers’ different skills. Since school provides some kind of service in the 21th century, we are consciously trying to keep pace with the expectations. We find it extremely essential to raise the standards of language teaching, to catch up students who lag behind, to support talent and to get to know and apply the alternative and creative ways of learning. Our aim is create effective and peaceful learning environment, as well as to prevent and handle conflicts and aggression at school. The experience after completing courses and job shadowing contribute to the realization of our goals in everyday education.
By the execution of the project we have achieved the goals stated in the European Development Plan of the institution. One of the main areas identified for development was second language learning and teaching, which targeted at encouraging SL learning among non-language teachers, improving SL teachers’ linguistic skills and competences, upgrading SL teaching methodology, and learning about target language cultures. In addition, areas such as conflict resolution in the classroom, teachers’ role in students’ personality development, and integration were also highlighted in the EDP, hence focused on during the project activities. Finally, the staff has become equipped with methods for dealing with learning differences in order to foster the optimal development of each student. The job shadowing gave us a real insight into a German secondary school, and learn good practice which can be implemented in our school. Internationalisation was aimed for too, because we would like to build international connections and start international school partnership projects in the autumn 2020. One of the main reasons for boosting the second language competences of non-language teachers is to involve them in these partnership projects.
Our 26 colleagues took part in different two-week courses in several countries of Europe during the summer of 2019. These organised foreign courses have been chosen in accordance with the four topics based on our objectives. Three of our colleagues participated in a job-shadowing activity in Germany (Gesamtschule und Gemenschaftschule Mettlach-Orscholz), where they could observe the educational process, could learn the tried teaching practices, studied the activities in the lessons and extra-curricular activities regarding differentiation and the integration of students that need special attention in particular. They also focused on motivation,the applied cooperative techniques, the opportunities of using project-based pedagogy and digital technology especially mobile devices ( smart phone,tablet, apps).
As a result of the project, all the participants have become a more confident foreign language speaker, they are ready and more able to speak foreing languages, and their problem solving skills have also developed. They use the new methods they have learnt in the courses to motivate their students. As the result of the training, the digital knowledge they gained has been built into their teaching routine. They use these techniques in and outside the classroom. This knowledge was espesially useful during the past few months distance learning or homeschool period (various teaching techniques,co-operative methods, projects). Our students could make use of the experiences and knowledge their teachers gained in these trainings. Not only the teachers, but also the students have become more experienced in the application and the use of web sites, online materials and apps. We think that it is very important to share the knowledge we gained not only inside but outside our staff. During these outside dissemination the relationsip between schools of our city has been reiforced. Thanks to this, schools in Szeged organised the Erasmus Days together in October, 2019.