Amit a képzésről tudni érdemes….

Iskolánkban 1991-ben indult a képzés környezetvédelem tagozat néven. A 2020/2021-es tanévtől az itt tanuló diákok 9. osztálytól 12. osztályig emelt óraszámban, heti 4 órában tanulják a biológiát, ezzel szeretnénk megteremteni a sikeres emelt szintű biológia érettségi feltételeit. Emellett a 9. évfolyamon a kémiát is magasabb óraszámban, heti 2 órában tanítjuk. Diákjaink a környezetvédelmi és természetvédelmi ismereteket elsősorban a biológia tantárgy keretin belül sajátítják el.  A csoportba felvételt nyert diákok első idegen nyelvként az angolt, második idegen nyelvként a németet tanulják.

Kiknek ajánljuk?

Azoknak

  • akik szeretik a biológiát, de a többi természettudomány sem áll távol tőlük
  • akik szeretnének biológiából érettségizni és ilyen irányban továbbtanulni
  • akik szeretik a természetet és nem csak a tanteremben, hanem a terepen is meg akarnak ismerkedni az élővilággal
  • akik fontosnak tartják, hogy szebb, tisztább, egészségesebb legyen környezetünk és készek tenni is ennek érdekében
  • akik szívesen részt vesznek szemléletformáló jeles napok programjainak szervezésében, lebonyolításában az iskolában (pl. Állatok Világnapja, Víz Világnapja, Föld Napja)
  • akik szívesen bekapcsolódnak a városi természettudományos rendezvények, versenyek programjaiba (Agykutatás Hete, Kutatók Éjszakája, Szent-Györgyi Albert Agóra programjai)

Hol tanulhatsz tovább?

  • az egyetemek természettudományi karain (pl. biológia, biomérnöki, molekuláris bionika, környezettan, környezetmérnöki szakok)
  • kertészeti, erdészeti, agrártudományi egyetemeken
  • orvosi egyetemeken (általános és fogorvosi karon)
  • állatorvosi egyetemen
  • gyógyszerésztudományi karon
  • egészségtudományi karon (ápoló, gyógytornász, védőnő, dentálhigiénikus szakirány)
  • élelmiszermérnök szakon
  • pszichológia szakon
  • természettudományos tanár szakokon

Programjaink:

  • gólyatábor, a kilencedik osztály előtti nyáron, ahol megismerkedhetsz leendő osztálytársaiddal, érdekes szakmai programokon vehetsz részt

  • darules a Fehér-tavon
  • terepgyakorlat az Ásotthalmi lápréten

  • látogatás az SZTE Füvészkertben és a Szegedi Vadasparkban

  • tanulmányi kirándulás a Paksi Atomerőműbe
  • látogatás a szennyvíztisztító telepen és a hulladéklerakóban

  • jeles napok szervezése és lebonyolítása iskolai keretek között

Ízelítő a versenyekből, amiken elindulhatsz és megmérettetheted a tudásod

  • OKTV
  • Curie környezetvédelmi és kémia versenyek
  • Integrált természettudományos versenyek
  • Avram Hershko országos természettudományi verseny
  • Bugát Pál országos középiskolai természetismereti vetélkedő
  • elsősegélynyújtó és vöröskeresztes versenyek

Kapcsolataink, pályázataink

  • Az elmúlt években több alkalommal elnyertük a „Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Karának Kutatóiskolája” címet.

  • Több ízben vettünk részt nyertes „Út a Tudományhoz” kutatópályázatban, melynek során egyetemi laboratóriumokban dolgozhattak ösztöndíjas diákjaink.

  • Egy pályázat keretében együttműködtünk az SZTE ÁOK Orvosi Mikrobiológiai és Immunbiológiai Intézetével, ahol laborgyakorlatokat végeztünk.
  • Rendszeresen tartunk laboratóriumi gyakorlatokat diákjainknak a Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnáziumban (TERMOSZ) és az SZTE Gyakorló Gimnáziumában (SZeReTeD) működő természettudományos laboratóriumokban.
  • A gólyatábor és a terepgyakorlatok szakmai vezetését a CSEMETE, a Kiskunsági Nemzeti Park, valamint az MME szakemberei segítik.

Tevékenységeink elismeréseképpen iskolánk 2016-ban elnyerte az Örökös Ökoiskola címet.

Ha felkeltettük érdeklődésedet és szeretnél egy természetszerető, egészség- és környezettudatos csapat tagja lenni, szeretettel várunk!