Pályázati felhívás tanulóknak!
Iskolánk ebben a tanévben is meghirdeti az iskola valamennyi tanulója részére a
Tömörkény pályázatot
Mint ismeretes, Tömörkény Erzsébet - iskolánk névadójának leánya - édesapja emlékére 1984-ben alapítványt hozott létre. Az alapítvány összegének éves kamatával díjazza évenként a pályázatokat.
A díjat az adott tanév legjobb, máshol még meg nem jelent, önálló alkotása nyeri el.
A 2011/2012-es tanév díjazottjai:
1. "Kakukkos óra" jeligével novella Skrionya Réka 9.A
2. "Suhanc mérföldkövek" jeligével versciklus Imrényi Dániel 10.B
3. "Kicsi lélek" jeligével versciklus Hedvicsek Anna Eszter 9.C
Pályázati követelmények:
1. Csak önálló, eredeti, kifogástalan helyesírással és nyelvhelyességgel megírt szépirodalmi, irodalmi művek fogadhatók el (vers, novella, elbeszélés, esszé, riport stb.).
2. A pályamunkát 5 gépelt példányban, valamint CD-lemezen kell beadni.
3. Kizárólag jeligés pályamunkákat fogadunk el, minden pályamunkához egy kisméretű lezárt borítékot kell mellékelni a versenyző adataival. Kívül a borítékon kizárólag a jelige szerepelhet.
4. A korábban nyertes pályaművek szerzői ismételten nem indulhatnak.
A pályamunkával kapcsolatos tájékoztatást, segítséget Dohány Edit tanárnő ad. A tanulók kérdéseikkel hozzá forduljanak!
A pályamunkák beadási határideje: 2013. április 15. (hétfő)
A beadás helye: az igazgatóhelyettesi iroda.
A pályamunkák elbírálását az irodalomtanárok munkaközössége végzi; a döntés titkos szavazás alapján történik.
Eredményhirdetés: a tanévzáró fogadáson.
Szeged, 2012. szeptember 03.
Horváthné Szabó Éva
igazgató