Pályázati felhívás tanulóknak!

 

Iskolánk ebben a tanévben is meghirdeti az iskola valamennyi tanulója részére a 

Tömörkény pályázatot.

 

Mint ismeretes, Tömörkény Erzsébet – iskolánk névadójának leánya – édesapja emlékére 1984-ben alapítványt hozott létre. Az alapítvány összegének éves kamatával díjazza évenként a pályázatokat.

A díjat az adott tanév legjobb, máshol még meg nem jelent, önálló alkotása nyeri el.

 

Pályázati követelmények:

1. Csak önálló, eredeti, kifogástalan helyesírású, nyelvhelyességi hibáktól mentes szépirodalmi, irodalmi művek fogadhatók el (vers, novella, elbeszélés, esszé, riport stb.).

2. A pályamunkát 3 gépelt példányban kérjük beadni és elektronikus formában jeligével ellátva megküldeni a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. email címre.

3. Kizárólag jeligés pályamunkákat fogadunk el, minden pályamunkához egy kisméretű lezárt borítékot kell mellékelni a versenyző adataival. Kívül a borítékon kizárólag a jelige szerepelhet.

4. A korábban nyertes pályaművek szerzői ismételten nem indulhatnak.

 

A pályamunkával kapcsolatos tájékoztatást, segítséget Zsótér Éva tanárnő ad. A tanulók kérdéseikkel hozzá forduljanak!

(elérhetősége: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.)

 

A pályamunkák beadási határideje: 2021. május 03. (hétfő)

A beadás helye: az igazgatóhelyettesi iroda. (IGH II.)

A pályamunkák elbírálását az irodalomtanárok munkaközössége végzi; a döntés titkos szavazás alapján történik.

Eredményhirdetés: a tanévzáró fogadáson.

 

Szeged, 2021. január 29.

Horváthné Szabó Éva

     intézményvezető