Indonéz Köztársaság Nagykövetsége esszéíró pályázatán „INDONÉZIA-Egység a sokféleségben” témában
Matuszka Nikolett 12.A első díjat,
Kővágó Dávid 11.C harmadik díjat nyert.
AKIKRE BÜSZKÉK VAGYUNK
A Tömörkény István Gimnázium Leánykara
Az ÉNEKLŐ IFJÚSÁG HANGVERSENYEN „Az év kórusa” kitüntető címet kapta és ARANY DIPLOMÁVAL minősítést szerzett.
Karnagy: Dr. Dohány Gabriella
9.A
Balog Brigitta
• kitűnő bizonyítvány
• A 27. Országos Ifjúsági és Gyermek Néptánc fesztiválon a Tiszavirág Táncegyüttessel kiemelt arany minősítést kapott.
Lovászi Zsuzsanna
• kitűnő bizonyítván
• A 27. Országos Ifjúsági és Gyermek Néptánc fesztiválon a Tiszavirág Táncegyüttessel kiemelt arany minősítést kapott.
Vidiczki Zsombor
kitűnő bizonyítvány
9.B
Atesán Dóra
Savaria Országos Történelem Verseny 11. helyezés , megyei 1. helyezés
felkészítő tanár: Rákos Magdolna
9.C
Dávid Anna
• „Tiszán innen, Dunán túl” országos népdaléneklési minősítő verseny BRONZ fokozat
• A Dugonics Társaság elnöksége és Ifjúsági Tagozata által meghirdetett pályázat népdaléneklés kategória kiemelt arany; felkészítő tanára: Dr. Dohány Gabriella
• „Re:formáció - Megújuló világ”Komplex Műveltségi Vetélkedő középdöntő Teccel csapat 6. helyezés: Eiler Dóra, Tapodi Anita, Makk Róza 11.Ipm, Petrény Katinka 9.C felkészítő tanár: Rechtenwald Kristóf
• Megyei bicinium éneklési versenyen Török Dóra 9.C osztályos tanulóval arany minősítés; felkészítő tanára: Dr. Dohány Gabriella
9.Kny
Krokavecz Csenge
kitűnő bizonyítvány
9.Ipm
Gaál Lilly
kitűnő bizonyítvány
Kiss Gábor
kitűnő bizonyítvány
Takács Zita
kitűnő bizonyítvány
9.Ipt
Kalocsay Anett
• kitűnő bizonyítvány
• Az iskolai focicsapatot erősítette.
IV. TAVASZ KUPA 1. helyezés
DIÁKOLIMPIA leány labdarúgás V-VI. korcsoport megyei döntő 1. helyezés
XV. Csonka Kupa Futsal 2. helyezés
9.D
Huszlik Noa Vanda
kitűnő bizonyítvány
10.A
Dinnyés Dalma
kitűnő bizonyítvány
Kazareczki Letícia
kitűnő bizonyítvány
Preszner András
XV. Országos Tudományos Diákkonferencia „legjobb prezentáció kategória” 3. helyezés; felkészítő tanára: Dávid István
Seller Dániel
• kitűnő bizonyítvány
• XV. Országos Tudományos Diákkonferencia abszolút 2. helyezés; felkészítő tanára: Dávid István
Villám Vanessza
kitűnő bizonyítvány
10.B
Bihari Csenge Bianka
• kitűnő bizonyítvány
• A Megyei Bicinium Éneklési Versenyen Fekete Réka 10.B osztályos tanulóval ezüst minősítés; felkészítő tanár: Lovasné Bartha Edit
Dabis Barnabás
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem fotópályázat „Az ördög a részletekben rejlik” 1. helyezés; felkészítő tanár:Nagy László
Sipos Fanni
• Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem fotópályázat „Az ördög a részletekben rejlik” különdíj
• A Dugonics Társaság elnöksége és Ifjúsági Tagozata által meghirdetett pályázat - fotó kategória 2. helyezés; felkészítő tanár: Nagy László
10.C
FESTIVAL D' ITALIANO 2017
Csoportos ének – komolyzenei kategória 1. helyezés
VILLANELLE VEZZOZE
Mihovecz Anikó, Pál Zsófia, Nagy Elizabet, Ujvári Bernadett, Bikádi Ramóna, Gubik Lili 10.C, Mihály Napsugár 12.C
felkészítő tanár: Kovács Krisztina és Lovasné Bartha Edit
Gubik Lili
• FESTIVAL D' ITALIANO 2017 Olasz emlékek kategória 1. helyezés; felkészítő tanár: Kovács Krisztina
• SZTE Olasz Nyelv és Irodalmi Tanszék által megrendezett Olasz Nyelv Napja versenyen a „Le ragazze di Gucci” csapat tagjaként 1. helyezés; felkészítő tanár: Kovács Krisztina
Kővágó Dávid
• kitűnő bizonyítvány
• Magyar Hidrológiai Társaság Szegedi Ifj.Csoport és a Szegedi SZC Gábor Dénes Szakgimnázium által szervezett Víz Világnapja 2017. vetélkedő 1. helyezés, „A régió legjobb csapata” különdíj (a csapat további tagjai Dobó Csilla, Csőke Imola, Biczók Brigitta10.C); felkészítő tanár: Kovács Veronika
• Ebben az évben is számos versenytánc eredménnyel büszkélkedhet.
Táncsport Magyar Bajnokság MB Ifjúsági Standard 14. helyezés
CB Tíztánc Országos Bajnokság 6. helyezés
Kosice Open 2017.Felnőtt B ST nemzetközi verseny 5. helyezés
Lévai Vanessza és párja Szilágyi Viktor 12.D
A 2016-2017 tanévben 53 versenyen voltak ebből 39 első helyezést értek el.
• Pécs Országos Bajnokság standard táncok 1. helyezés Országos Bajnoki Cím
• Pécs Országos Bajnokság felnőtt C tíztánc 1. helyezés Országos Bajnoki Cím
• Szőke Tisza Nemzetközi Táncverseny Felnőtt C standart 1. hely
• Szőke Tisza Nemzetközi Táncverseny Felnőtt C latin táncok 1. hely
• Számos rendezvényen színvonalasan képviselte iskolánkat. (pl. Alapítványi Est, Dugonics Fesztivál)
10.D
ENIBE Színház kategória különdíj
Erdős Réka kitűnő bizonyítvány
Tálosi Dorottya kitűnő bizonyítvány
Szabó Vanda kitűnő bizonyítvány
Nagy Ramóna, Beretka Annamária, Mészáros Márton, Kovács Boglárka, Ferenczi Zsófia, Papp Laura, Mészáros Barbara
felkészítő tanár: Koldo Sebastián García
10.D
Mészáros Barbara
Juvenes Translatores: a legjobb fiatal fordító spanyol nyelven
felkészítő tanár: Ábrahám Szilvia
10.E
Uhrin Dorottya
kitűnő bizonyítvány
10.Ipm
Kovács Emese
kitűnő bizonyítvány
Kozák Luca Anna
kitűnő bizonyítvány
Sarfenstein Ditta
• „Mit adtak nekünk a rómaiak?” Országos Tárgyalkotó Pályázat „tárgy” kategóriában 2. helyezés; felkészítő tanár: Nagy László
• Számos szavalóversenyen és városi rendezvényen képviselte iskolánkat.
11.A
Angeli Izabella
ECL Országos Nyelvi Verseny - német nyelv 1. helyezés
felkészítő tanárok: Gyuris Annett, Kulcsárné Hinze Mária
Kubatovics Kata
• kitűnő bizonyítvány
• ECL Országos Nyelvi Verseny - német nyelv 3. helyezés; felkészítő tanárok: Gyuris Annett, Kulcsárné Hinze Mária
• Deák Megyei Fordítóverseny - német nyelv 3. helyezés; felkészítő tanárok: Gyuris Annett, Kulcsárné Hinze Mária
Katona Orsolya
kitűnő bizonyítvány
Mátó Réka
• kitűnő bizonyítvány
• ECL Országos Nyelvi Verseny - német nyelv 10. helyezés; felkészítő tanárok: Gyuris Annett, Kulcsárné Hinze Mária
Papp Bálint
• Strasbourg Euroscola Nemzetközi Vetélkedő 600 diákjából 2. helyezés; felkészítő tanár: Nagy Lászlóné
• A Dugonics Társaság elnöksége és Ifjúsági Tagozata által meghirdetett pályázat fotó kategória 3. helyezés; felkészítő tanár: Nagy László
11.B
Faragó Alexandra
• Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem fotópályázat „Az ördög a részletekben rejlik” különdíj; felkészítő tanár:Nagy László
• Strasbourg Euroscola Nemzetközi Vetélkedő 600 diákjából 2. helyezés; felkészítő tanár: Nagy Lászlóné
Szekeres Csenge Viktória
Csizmazia Magánalapítvány 2017. évi természetismereti pályázatán díjat nyert.; felkészítő tanár: Dr. Kovács Józsefné
Török Mercédesz
kitűnő bizonyítvány
11.C
FESTIVAL D' ITALIANO
2017 Csoportos ének – könnyűzene kategória 1. helyezés
PULCINI
Horák Alexandra, Varga Patrícia, Molnár Ágnes, Pataki Barbara, Tyukodi Dorka, Tóth Anna, Szenczy Nóra, Ollári Anita Laura 11.C
felkészítő tanárok: Dr. Dohány Gabriella, Rigóné Hargitai Csilla
Ollári Anita Laura
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem fotópályázat
„Az ördög a részletekben rejlik” különdíj
felkészítő tanár:Nagy László
11.D
Bokor Emese
• kitűnő bizonyítvány
• Implom József Helyesírási Verseny megyei 4. helyezés; felkészítő tanár: Horváth Szabolcs István
Bódi Rebeka Vanda
kitűnő bizonyítvány
Erdős Sára
Premio de la Embajada
(Spanyol Nagykövetség ösztöndíja) 1. helyezés
felkészítő tanárok: Ábrahám Szilvia, Boros Krisztina, Koldo Sebastian Garcia
Kora Karina
• kitűnő bizonyítvány
• „Édes anyanyelvünk” nyelvhasználati verseny országos, Kárpát-medencei döntő Sátoraljaújhely város plakettje; felkészítő tanár: Horváth Szabolcs István
• Krúdy Városi Fordítóverseny - német nyelv 1. helyezés; felkészítő tanárok: Gyuris Annett, Kulcsárné Hinze Mária
• A Dugonics Társaság elnöksége és Ifjúsági Tagozata által meghirdetett szólóhangszer kategóriában (fuvola) különdíj; felkészítő tanár: Szíjjártó Szabó Zsuzsanna
Berta Henrietta 12.D Karancsi Péter 11.D Köteles Krisztián 11.D
ENIBE Civilizáció kategória 1. helyezés
felkészítő tanár: Lévainé dr. Kovács Marian
GavránKinga és Tary Tímea
• ENIBE Rövidfilm kategória 1. helyezés
• Ebben a tanévben végzett közösségi munkájukért, a március 15.-ei és a ballagási műsor felvételének elkészítéséért köszönetet mondunk nekik.
Kevei Lili
• kitűnő bizonyítvány
• ENIBE Vita kategória 1. helyezés; felkészítő tanár: Koldo Sebastián García
Kovács Annamária
kitűnő bizonyítvány
Varró Estilla
• kitűnő bizonyítvány
• Krúdy Városi Fordítóverseny - német nyelv 3. helyezés
• Deák Megyei Fordítóverseny - német nyelv 2. helyezés
felkészítő tanárok: Gyuris Annett, Kulcsárné Hinze Mária
Országos úszás DIÁKOLIMPIA leány 4x50 m gyorsváltó VI. korcsoport 7. helyezés
Scherer Vanda 11.D, Novák Pálma 11.E, Szenczy Nóra 11.C Gyémánt Petra 11.C
felkészítő tanár: Schimplné Baji Krisztina
Gyémánt Petra
• Maraton Magyar Bajnokság/K2 női felnőtt 8. helyezés
• Megyei Úszás diákolimpia leány 100m gyorsúszás VI. korcsoport 4. helyezés
felkészítő tanár: Schimplné Baji Krisztina
11.E
Dudás Natália
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem fotópályázat „Az ördög a részletekben rejlik” 1. helyezés; felkészítő tanár: Nagy László
Kozák Sára Kata
kitűnő bizonyítvány
11.F
Hajnal Eszter
FESTIVAL D' ITALIANO 2017
Olasz emlékek kategória 3. helyezés
felkészítő tanár: Kovács Krisztina
Szekeres Anna
kitűnő bizonyítvány
Tóth Tamás
kitűnő bizonyítvány
11.Ipm
György Ágota
kitűnő bizonyítvány
Gyuris Enikő
Művészettörténet OKTV 13. helyezés; felkészítő tanár: Nagy László
Polner Eszter
• Művészettörténet OKTV 7. helyezés; felkészítő tanár: Nagy László
• Derecske Városi Művelődési Központ és Könyvtár "A mi forradalmunk 1956" képzőművészeti pályázat 3. helyezés
12.A
Cicelszki Ivett
kitűnő bizonyítvány
kitűnő érettségi
Csebella Orsolya
kitűnő érettségi
Csizmadia Dóra
kitűnő bizonyítvány
kitűnő érettségi
Dudovics Boglárka
kitűnő bizonyítvány
Fogas Benjámin AZ „ÉV DIÁKJA”
• kitűnő bizonyítvány
• kitűnő érettségi
• Ady –szavalóverseny különdíj; felkészítő tanár: Kondász Rózsa
Az elmúlt 4 évben számos városi és országos rendezvényen méltón képviselte az iskolánkat: Kosztolányi és Baka szavalóversenyen, a magyar nyelv napján az Egyetem kulturális fesztiválján. Az Ő versmondása nélkül elképzelhetetlenek voltak az iskolai ünnepségek és a Tömörkény Alapítványi Estek.
Lennert József
kitűnő bizonyítvány
kitűnő érettségi
Menyhárt Luca
BTK Kommunikációs Tanszék
Országos Tandíjfelező pályázat 1. helyezés
felkészítő tanár: Nagy László
Meister Kitti
BTK Kommunikációs Tanszék
Országos Tandíjfelező pályázat 2. helyezés
felkészítő tanár: Nagy László
Tresnyics Rebeka
kitűnő bizonyítvány
kitűnő érettségi
Újvári Aliz
kitűnő érettségi
Goll Anna
• kitűnő érettségi
• Tömörkény-fordítóverseny – angol nyelv 1. helyezés
• Krúdy Városi Fordítóverseny - angol nyelv 1. helyezés
felkészítő tanár: dr. Szilákné Korbély Ágnes
12.B
Berta Viktória
• kitűnő bizonyítvány
• „Szép magyar beszéd” verseny Csongrád megyei döntő 2. helyezés; felkészítő tanára: Dirner Ágota
12.B
Imre Nikolett
kitűnő bizonyítvány
Pintér Petra
• OKTV latin nyelv 25. hely
• Horváth István Károly Latin Nyelvi és Ókortudományi Verseny 9. hely; felkészítő tanár: Vágó Mária
Rácz Nikolett
Horváth István Károly Latin Nyelvi és Ókortudományi Verseny 10. hely; felkészítő tanár: Vágó Mária
Kálló Sámuel
• kitűnő bizonyítvány
• kitűnő érettségi
• DUE Diákújságíró Egyesület fotópályázat az év diákfotósa
• A Dugonics Társaság elnöksége és Ifjúsági Tagozata által meghirdetett pályázaton fotó kategória: 1. helyezés
felkészítő tanár: Nagy László
• Az „Édes anyanyelvünk” országos nyelvhasználati versenyen az országos döntőbe jutott; felkészítő tanára: Varga Magdolna
Kopilovic Eleonóra
kitűnő bizonyítvány
kitűnő érettségi
12.C
Ancsányi Ivett
• FESTIVAL D' ITALIANO
2017 Csoportos ének – könnyűzene kategória 3. helyezés; felkészítő tanárok: Kovács Krisztina és Lovasné Bartha Edit
• Megyei bicinium éneklési verseny >b#ezüst minősítés; felkészítő tanár: Lovasné Bartha Edit
• Számos iskolai és városi rendezvényen képviselte iskolánkat a négy év során.
Asztalos Johanna
kitűnő bizonyítvány
Barna Patrícia
kitűnő bizonyítvány
kitűnő érettségi
Fülöp Melinda
kitűnő érettségi
Horváth Janka
kitűnő bizonyítvány
Rúzsa Vivien
• FESTIVAL D' ITALIANO
2017 Csoportos ének –könnyűzene kategória 3. helyezés ; felkészítő tanárok: Kovács Krisztina és Lovasné Bartha Edit
• Megyei bicinium éneklési verseny ezüst minősítés; felkészítő tanár: Lovasné Bartha Edit
• Számos iskolai és városi rendezvényen képviselte iskolánkat a négy év során.
Vereczkey Katalin
kitűnő bizonyítvány
kitűnő érettségi
12.D
Boldizsár Dániel
kitűnő érettségi
Korom Dorina
• kitűnő bizonyítvány
• Premio de la Embajada (Spanyol Nagykövetség ösztöndíja) a legjobb 12 között
• DEÁK Megyei Fordítóverseny - spanyol nyelv 2. helyezés; felkészítő tanárok: Guba Eszter, Koldo Sebastian Garcia
Lévai Janka Katalin
kitűnő érettségi
Török Anett
kitűnő bizonyítvány
kitűnő érettségi
12.E
Asztalos Dávid
kitűnő érettségi
Palotás Gyöngyi Adél
• kitűnő bizonyítvány
• kitűnő érettségi
• OKTV Olasz nyelv I. kategória 13. helyezés
• FESTIVAL D' ITALIANO 2017
Élőbeszéd B kategóriában 3. helyezés
Meseírás I. kategóriában 2. helyezés
felkészítő tanár: Rigóné Hargitai Csilla
Bakai Boglárka
• kitűnő bizonyítvány
• kitűnő érettségi
• FESTIVAL D' ITALIANO 2017 Meseírás I. kategóriában 1. helyezés; felkészítő tanár: Rigóné Hargitai Csilla
Csonka Balázs
• Országos Egyéni Diákolimpia Sakk F6 2. helyezés
• Szerb Nemzeti Csapatbajnokság Novi Sad II.liga 4. helyezés
• Magyar Nemzeti Csapatbajnokság (NBI.) 7. helyezés
• jeles tanuló
12.Ipm
Berkó Izabella
kitűnő érettségi
13.Ipt
Romvári Ákos (szobrász)
A XXVI. Országos Rajzverseny 1. helyezés; felkészítő tanár: Bánvölgyi László
Szabó Anna
A Kazinczyról elnevezett SZÉP MAGYAR BESZÉD verseny
52. kárpát-medencei döntő - Kazinczy érem
felkészítő tanár: Zsótér Éva
Egedi Réka
kitűnő bizonyítvány
Ökrös Fanni
kitűnő bizonyítvány
DIÁKOLIMPIA leány labdarúgás V-VI. korcsoport országos 16. helyezés
Balogh Dzsenifer 11.D, Dobó Dóra 11.E, Ferenczi Zsófia 10.D, Fodor Beáta 12.D, Márta Csenge 11.B, Mihálffy Kincső 10.E, Molnár Gabriella Lucia 11.D, Őrhalmi Fanni 9.A, Schildkraut Fruzsina 11.F, Szunyog Zsanett 11.D, Tóth Vivien 9.Kny
felkészítő tanár: Weisz Emília
Egész évben végzett közösségi munkájukért:
• Sebők Marcell 11.D
• Szikszer Bálint 11.D
+ Krúdy Városi Fordítóverseny - német nyelv 2. helyezés
Felkészítő tanárok: Gyuris Annett, Kulcsárné Hinze Mária
• Alexa Dávid 11.B
• Guvat Zsuzsanna 11.B
• Fekete Kamilla 11.Ipm ( IDB elnöke)
• Román Sára Rebeka 11.F
A Dugonics Társaság Ifjúsági Tagozat diákelnökségi tagja, köszönet az egész éves lelkiismeretes munkájáért.
Tömörkény pályázat
Néhai Tömörkény Erzsébet, az iskola névadójának leánya alapította azzal, hogy minden évben a legjobb önképző köri irodalmi alkotás szerzője kapja meg.
I. helyezés „PIPACSVIRÁG” jeligével Polner Laura 12.B
I. helyezés „Nagyanyám birodalma” jeligével Szunyogh Szabolcs 12.E
II. helyezés „BOMBADILTOMA” jeligével Mikházi Bence 12.D
2017. április 6-án tartották Brüsszelben a Juvenes Translatores Európai Uniós fordítóverseny díjátadóját.
Magyarországot iskolánk tanulója, Mészáros Barbara képviselte, akinek fordítása az összes magyar fordítás közül a legjobbnak bizonyult. Barbara spanyolról magyar nyelvre fordított. Felkészítő tanára Ábrahám Szilvia.
Jutalma egy brüsszeli utazás volt, ahol az Európai Bizottság épületében szervezett díjátadó ceremónián vehetett részt.
A képen Barbara látható a díj átvételének pillanatában.
Gratulálunk!