A Tömörkény gimnáziumban az utóbbi hetekben a költőhöz hasonlatos szomorúsággal érzékeljük, hogy halottaink itt is, ott is egyre többen… Fehér Istvánné Böbe és Tóth Sándor szobrászművész végső távozása után most Kis András tanár úr emlékére lobog a fekete zászló az épület homlokzatán.

Nehéz elfogadnunk a megmásíthatatlan valóságot, hogy aki nemrég még lendületesen élte tevékeny életét, járt-kelt közöttünk, és aki aktív éveinek végeztével is rendszeres szereplője volt mindennapjainknak – nem tűnik fel már falaink között soha többé.

A tanár úr történelmet és testnevelést tanított a rá jellemző sajátos világlátással, mércéjét nem csupán a magasugrás során emelte egyre magasabbra. Lénye átható volt, szarkasztikus eltökéltséggel képviselte a gondolkodó ember létformáját, és ezt kérlelhetetlen szigorral várta el tanítványaitól is. Széles látókörű emberként mindig jó volt vele diskurálni, eszmét cserélni a világ dolgairól, beszélgetni akár csip-csup ügyekről is, mindenhez volt iránytűje. Megfontolt mondatai egyenesek voltak, nem kertelt, mindig azt mondta, amit gondolt. Ez a tulajdonság nem tette minden tanítványa szemében rokonszenvessé, nem is törekedett feltétlen népszerűségre, ám következetes volt, és amit másoktól elvárt, azt önmagára éppúgy vonatkoztatta. Az egykori kamaszok ezt már csak érett fejjel látták tisztán és vallották meg az érettségi találkozókon.

Szerette a könyvet, a kultúrát, művelte a szellemet - és a testet is, rengeteget sportolt, ép testben ép lelket hordozott. Napbarnított alakját, izmos-ruganyos járását és a fürkésző sötétbarna szempárt városszerte felismerték diákjai, akik maguk között csak „Kojak” néven emlegették, utalva a népszerű filmfigurával való hasonlóságára.

Nehéz róla múlt időben beszélni, tudni, hogy mostantól nem ütjük vele a kaucsuk labdát, hogy nem ízleljük csapatépítő bográcsosainak zamatát, sem a szekszárdi vörös bukéját soha már. Mindent elsöpör az idő, felemészt a gyors lefolyású kór, ami utolsó heteiben szétmorzsolta hajdan volt erejét. A tanárember sokak emlékezetében él tovább, megmarad az utókornak és talán egy kicsit az örökkévalóságnak is…

Kedves András, emlékedet kegyelettel megőrizzük!

a Szegedi Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium testülete