Tömörkény István
(1866-1917)

Életrajz helyett:

Ki jól rejtőzködött, jól élt – tartja a latin közmondás. Tömörkény élete mintha ennek az antik bölcsességnek klasszikus magyar fordítása lenne, mert Ő valóban jól rejtőzködött a vidéki magyar író termékeny magányában.

88 éve, hogy az egyszerű emberek költője eltávozott arról a szegedi földről, amelyet azóta aligha szemlélhet valaki úgy, hogy egy kicsit az ő szemével ne nézné. Ez a közel kilenc évtized nagy idő az író utókora szempontjából, sőt kétszeresen az, ha világok változnak benne, miként ez történt.

Ki is ez a szerény, gazdag és változatos életet nem élő alkotó?

„ Virrasztó jegenye az Alföld rejtekén,
keményen, sudáran megálltál a szélben,
derekad nem mozdult, - de lombod beszéde
elzúgta: mit üzen ezer testvér – levél.„
/ Rákos Sándor: Tömörkény/

Író, régész, néprajzkutató, a realista kispróza mestere, aki elsőként szakított a parasztromantikával. Iskoláit Makón és Szegeden végezte, majd gyógyszerésznek tanult. A kényelmes polgári életet igérő patikusság helyett a kevésbé megbecsült újságírói pályát választotta.

Az 1880-as évek közepe a szegedi hírlapírás hőskora. Az árvíz után újjáépülő városban lüktet az élet. Ebben az időben országosan kedvelt műfaj a csevegő tárcacikk, illetve annak egy sajátos formája, a tájrajz. A tárcában az író nem kerek, megkomponált művet ad, hanem könnyedén cseveg, társalog az olvasóval. Tömörkény fellépése idején a tárca Szegeden is közkedvelt, alig van szegedi író, aki ne próbálkozna vele; e minták nyomán–patikussegéd korában– kezdi írni tárcáit a Szegedi Híradónál, 1886-ban a lap munkatársa lesz, 1899-től a Somogyi Könyvtár és a Városi Múzeum alkalmazottja, majd mint jeles régészt, a szegedi múzeum igazgatójává nevezik ki.

Az egyéni hangjukat nehezen megtaláló írók közé tartozik, hosszú idő telik el, míg elhatározza, hogy önálló kötettel is a nyilvánosság elé lép – első kötete 1893-ban jelent meg Szegedi parasztok és egyéb urak címmel, majd közel negyedszázados alkotói korszakának termése további tizennégy kötetben látott napvilágot. Csattanóra épülő novelláit rövidség, tömörség, kompozíciós megszerkesztettség és groteszkbe hajló humor jellemzi.

Tömörkény soha nem szegődött irodalmi irányzatokhoz, mozgalmakhoz, távol tartotta magát az akadémikusoktól éppúgy, mint a forradalmároktól. A népiességet sem kereste, számára ez nem izmus volt, hanem maga az élet, ő csak azt mondta, amit látott, és csak úgy mondta, ahogy látta – ez az ő erőssége. Ezt a szerény, tiszta jellemű, makulátlan moralitással bíró személyiséget tükrözik az íróról készült képzőművészeti alkotások is.

Szeged város két alkotással is adózott az író emlékének.

A Múzeum előtti parkban tekinthető meg Tápai Antal 1943-ban készült egészalakos szobra. Tömörkényt természetes, életszerű helyzetben ábrázolja, az íróra oly jellemző gesztussal állához emeli kezét; felöltőjét karjára vetve sétára készülődik, testtartása töprengést fejez ki.

Az iskolánk előtt álló Tömörkény mellszobor Kalmár Márton művésztanár első hőstéri szobra 1976-ban készült. A szobrászművész nagy alázattal közelítette meg a témát. Tápai Antal elsősorban portréhűségre törekedett, Kalmár inkább Tömörkény szellemiségének megragadására. A művész az író szemléletére jellemző bölcs derűnek a megjelenítését emelte ki alkotásában, azt az emberi tisztaságot, amelyet Krúdy Gyula is hangsúlyoz nekrológjában: Tömörkény „….tiszta lábbal kelt át a sáros gyalogúton!”

Kalmár Márton Tömörkény mellszobra

Iskolánk az 1952/53. tanévben vette fel Tömörkény István nevét. Ezekben az években készült el Jávorka Tivadar félalakos Tömörkény-ábrázolása panno technikával (falemezre festett olajtechnikával) készült alkotás, amely a főbejárat jobb oldalán kapott helyet. A melankolikus hangulatú kép az írónak az elmúlással, ám mégis a reménnyel kapcsolatos gondolatvilágát fejezi ki a mély barna és szürkés színekkel. Ezzel a képpel szemben kőbe vésett emléktáblán olvashatók Tömörkény szavai a múlandóságában is szép életről:

„ÚJ LEVELEKET TEREM AZ IDŐ FÁJA
S LEHULLATJA VELÜK A RÉGI AVART.”

A Tömörkény-hagyomány ápolásának egyik legizgalmasabb eseménye a diákok számára tanévenként meghirdetett irodalmi pályázat. Intézetünk névadójának leánya, Tömörkény Erzsébet édesapja emlékére 1985-ben alapítványt hozott létre, hogy az alapítvány összegének éves kamatával díjazza a mindenkori adott tanév legjobb elbeszélését vagy önképzőköri dolgozatát.

Pályázati követelmény, hogy csak önálló, eredeti ötleten alapuló, szép magyarsággal megírt irodalmi műveket nyújthatnak be a tanulók. A jeligés pályamunkák elbírálását a magyartanárok munkaközössége végzi, a döntés titkos szavazással történik. Az eredményhirdetés mindig az adott tanév évzáró fogadásán történik, a győztes ekkor veheti át a pénzjutalmat, valamint Fritz Mihály szobrászművésznek, iskolánk művésztanárának Tömörkényt ábrázoló bronz emlékérmét.

Összeállításunk Juhász Gyula, Kispéter András, Keresztury Dezső, Krúdy Gyula, Péter László, Sőtér István, Tóth Attila és Varga Imre írásai alapján készült.