Kotormán Norbert (Békéscsaba 1967.11.22. - )

Munkácsy Mihály-díjas szobrászművész

 

Iskolánk tanulója volt 1984 - 88 között, díszítő-szobrász szakon érettségizett. Tanulmányait a budapesti Képzőművészeti Főiskolán folytatta, 1989-től 1994-ig. A főiskola elvégzése után 1996 – 1999 között DLA képzés keretében Képzőművészeti Mesteriskola hallgatója lett Pécsett, a Janus Pannonius Tudományegyetemen, ahol szakmailag nagyon sokat fejlődött. Villányban szobrász mesterképzésen vett részt. Tanított az Iparművészeti Egyetemen, majd 10 évig dolgozott Budapesten, később öt évet alkotott a Dunakanyarban. Ezután visszatért Hódmezővásárhelyre, a szabadtéri kiállítóhelyként is jól ismert és híres Kotormán tanyára.

   1989 óta rendszeresen részt vesz hazai és külföldi kiállításokon, a kortárs képzőművészeti élet aktív résztvevője. Művei elsődlegesen figurális ábrázolások a sajátosan tömören fogalmazott, egyben beszédesen formált szobrok. Nem csak bronzból alkot, kővel és fával is szívesen dolgozik. Műveiben használja a műanyagot, a purhabot, a kókuszszőrt és a vásznat. Az utóbbi időben a kerámiakészítés is foglakoztatja. Sokat dolgozik a bátyjával, Kotormán Lászlóval, elsősorban egy-egy nagyobb méretű, kő vagy bronz köztéri szobor alkotásakor. 2018-ban közös tárlatuk is volt a Hódmezővásárhelyi Művésztelepen. 1994-ben Herman Lipót-díjat, 2002-ben Derkovits-ösztöndíjat kapott, 2013-ban pedig díjazott volt a 60. Vásárhelyi Őszi Tárlaton. 2018-ban, a Vásárhelyi Őszi Tárlaton a Magyar Művészeti Akadémia díját kapta meg.

   Köztéri szobrai láthatók Budapesten, Aggteleken, Szegeden, Mártélyon, az Arab Emirátusokban és Olaszországban. Egyéni kiállításai Hódmezővásárhelyen, Budapesten és Pécsett voltak.  Több csoportos kiállításon vett részt Hódmezővásárhelyen, Budapesten és Pécsett.