(Iskolánk egykori tanulója)

Mezei Mária színésznő, kiváló művész (Nevének írásmódjáról megoszlanak a források. Életének egy szakaszában y-ra végződően használta, hiszen ez volt - Mezey - a család eredeti neve, csak buzgó negyvennyolcas apja írta i-vel. Később már maga is csak a Mezei változatot használta.) Kecskeméten született, édesatyja, dr. Mezei Pál, közjegyző akkori állomáshelyén. Édesanyja Igó Mária a szülés következtében kialakuló gyermekágyi láz miatt, nem sokkal a szülés után, elhunyt. Az özvegy férfi és édesapa 28 esztendősen nehezen tudja feldolgozni a veszteséget. A kis árván maradt gyermeket 11 hónapos koráig egyedül neveli Kecskeméten. Majd egy nálánál hat esztendővel fiatalabb, nemrégen özveggyé lett asszonyt vesz el feleségül. A kis Mezei Marika, a 11 hónapos, a házasság révén jut egy 10 esztendős mostohanővérkéhez. Az esküvőt követő néhány nap múlva végigsöpör Kecskeméten egy, azóta elhíresült földrengés, amely házak százait döntötte romokba. Mezeiék háza is erre a sorsa jut, összedől, ám csodával határos módon senki sem sérül meg. Az új édesanya dzsentrilány, hosszú és büszke családfával, rengeteg magas rangú rokonnal, kiterjedt kapcsolatokkal.

A Mezei családnak a földrengés miatt, tehát Kecskeméten nem marad lakása. A kialakuló helyzet következtében édesapját rövidesen székelyudvarhelyi helyettes közjegyzővé nevezik ki, protekcióval (az újdonsült rokonok közbenjárására). Édesatyja rosszul érzi magát ebben a kényszeredett helyzetben, új állásában rabnak érzi magát a protekció kapcsán, és egy nap otthagyva Erdélyt, önálló ügyvédi irodát nyit Szegeden. Mezei Mária itt, a Tisza-parti városban jár iskolába. 1928-ban fejezi be tanulmányait az Árpád-házi Szent Erzsébet Állami Leánygimnáziumban, majd beiratkozik a szegedi egyetem magyar-francia-filozófia szakára, bár kezdetben a jogi érdeklődésének megfelelően a jogi karon kezdi egyetemi tanulmányait. Menetközben, az akkor már férjeként vele élő Paulovits Tibor jogászhallgató miatt iratkozik át a bölcsészkarra, hogy ne egyszerre vizsgázzanak, azonos tárgyakból. Albérletben, ún. hónapos szobában él a gyerekkori szerelméből férjjé váló egyetemista társával kettesben. Felolvasnak egymásnak, zenét hallgatnak, kicserélik legbensőbb gondolataikat. Három esztendőn át, szinte havonta-kéthavonta más és más albérletbe költözködnek. Vizsgaidőszak. Mezei Mária érzi, hogy egyre inkább eltávolodik attól, amire gyerekkorától fogva készül. Egy bálon ráébred az égető hiányra, összecsomagol, felkeresi édesapját, aki addigra a színészet ellen való hadakozásában eléggé megfáradt, és elengedi lányát új választott hivatása felé. Mária otthagyja az egyetemet, ifjú férjét, és a fővárosba költözik, színésznek áll. Rózsahegyi Kálmán magániskolájába iratkozik be, és az Országos Színészegyesületben teszi le a vizsgákat.

Mezei Mária gyerekkorától fogva színésznő szeretne lenni, ám édesapja ellenzi, haragszik rá érte, megélhetést biztosító szakmát szeretne lánya számára, és minden vágya az, hogy leányából ügyvéd lehessen. A gimnazista gyereklány azonban titkon bámulja Darvas Lilit szegedi szerepeiben, hol jegyet váltva, hol meg lopva, hátul a színfalak mögött (előadások alatt egy ismerőse engedi be a művészbejáró felől), és lassan példaképének tekinti Darvast. Otthon szaval, édesapját győzködi, hogy színész szeretne lenni. Apja az elutasítás magabiztos nyugalmával, belegyezőnek tűnő modorban időpontot egyeztet Hevesi Sándorral. Az érettségi előtt nem sokkal utaznak Budapestre, Hevesi Sándorhoz, a meghallgatásra. Ő nem elutasító a kislánnyal szemben, bár fogyást javasol és szakképzést. (Mezei ekkor egy kissé duci kislány.)

"Azt tudtam, hogy nem iratkozom be a Színművészeti Akadémiára, ahová annakidején Hevesi Sándor kissé fáradt közönnyel és kevés meggyőződéssel invitált. Nem iratkozom az Akadémiára, mert nincs időm, pénzt kell keresni, hiszen eltökéltem, hogy otthonról nem fogadok el pénzt. ...Apuka barátja, Tápay-Szabó László elvitt Rózsahegyi Kálmánhoz, aki kedvesen fogadott, tehetségesnek talált és marasztalt." (Tápay-Szabó László fővárosi sztárújságíró, aki gyakorta megfordul Szegeden is.)

Rózsahegyi Kálmán színitanodája után Miskolcon kezdte a pályát 1931 őszén. Itt kezdte el koromfekete haját szőkére festeni, s mivel a hajfesték gyenge volt, így lett "vörös Mezey", amit később a "franciás Mezey" címkéje váltott fel. Hősnők helyett kokott csábítókat, búgó hangú végzetasszonya-szerepeket játszott könnyed darabokban. A férfiak mindenesetre megfordultak utána az utcán.

1935-től már a pesti utcán, mivel a Kamara, a Belvárosi, majd a Vígszínház színpadán formálta meg a kacér dámákat, léha asszonyokat. Az 1940-es években már igazi sztár volt. Komolyabb szerepeket is osztottak a "vörös démonra", például Bárdos Artúr ekkor bízta rá Sommerset Maugham Színház című darabjában a színésznő Júlia szerepét, aztán Ibsen drámájában (Rosmersholm) alakította Rebekka Westet. 1936-tól filmezett, az Aranyember Athalie-jaként - egy kiváló karakterszerepben - mutatkozott be a vásznon. 1944-ben, a német megszállás alatt nem vállalt fellépést, fölmenekült a Tátrába, s ott rátalált hitére. 1946-ban szerepelt újra a Belvárosi Színházban, majd méltatlanul mellőzték.

1945 előtt azzal vádolták, hogy "zsidóbarát", a fordulat éve után meg "polgári kacattá" nyilvánították az illetékesek. Kabarékban, esztrádműsorokban lépett fel. Éjszakánként - pénzkereset végett - bárokban énekelt sanzonokat (a szintén margóra helyezett Cziffra György zongoraművész kísérte), s éjféltájban Ady istenes verseit szavalta, zsoltárokat énekelt a füstös félhomályban. Az akkori kultúrpolitika azonban sem a franciás, sem a zsoltáros Mezeire nem tartott igényt. Megváltás, amikor 1949-ben az Operettszínháza kerülhetett, aztán innen is mennie kellett: a Vidám Színpad következett. Megpróbálta túlélni a színészi tetszhalált: barátai, Tamási Áron és Lajtha László 1952-ben erdélyi népdalokból parányi színpadi jelenetet szerkesztettek számára. A Bujdosó lány című magánszámot a cenzúra kilenc alkalom után betiltotta, mondván, "Miért nem szovjet dalokat népszerűsít a művésznő?"

1954 után két évig ismét az Operettszínház tagja volt, aztán második sztárkorszaka következett: 1962-ig a Madách, 1962-64-ben a Petőfi Színház, 1964 és 1970 között a Nemzeti Színház társulatában lépett fel. Remek szerepeket alakított százas szériákban, többek közt Warrennét G. B. Shaw darabjában, háromrészes önálló estjével pedig végigjárta az országot, a határon túli magyarlakta területeket, Párizs, New York, Torontó magyar kolóniáit. Újra filmezett (Édes Anna, A Noszty fiú esete Tóth Marival, Mici néni két élete, Tiltott terület), megromlott egészségét azonban 1970-ben összeroppantotta az influenza.

Ekkor teljesen visszavonult budakeszi házába, s tizenhárom évig harcolt napról napra az életéért. Erős hite és igaz társa segítette ebben. Sok küzdelem után 1981-ben megjelenhetett Vallomástöredékek című kötete, amely életéről, színészetéről, hitéről született írásait tartalmazza. Rá két évre, 1983. április 20-án halt meg Budakeszin. Csendesen távozott a múlt század egyik kiemelkedő - hivatalos szakmai elismerésben alig részesült - művésze.