Mélykúti Béláné, Pertich Rózsa (Szabadka, 1910.június 8. – Szeged, 1994.áptilis 17.) iskolánk testnevelő tanára volt 1933 – 1944. ill. 1946 – 50. között. A középiskolát a Szt. Erzsébet Leánygymnasium-ban végezte, Szegeden, 1929-ben. A Testnevelési Főiskolán 1933-ban kapta meg a diplomáját, majd visszatért – immár tanárként – egykori iskolájába, ahol a testnevelés tanítása mellett az iskolai sportköri foglalkozásokat is vezette. 1944-től a Szegedi Tudományegyetemen tanította a tanárjelöltnőket, később korábbi iskolájában tanított négy tanévet. Férje koncepciós pere miatt el kellett hagyni a Leánygimnáziumot és a Mérei u-i Közgazdasági Technikumban folytatta tanári pályáját.
Tanítványai között nagyon népszerű volt, mivel velük együtt végzete a gyakorlatokat. A helyes (egyenes) testtartás és a rendszeres testmozgás híve és szószólójaként tisztelték környezetében.
Többszörös országos bajnok, válogatott atléta volt, 80 m-es gátfutásban és távolugrásban. 1933-ban, Torinóban az Egyetemi- Főiskolai Világbajnokságon, bronzérmet szerzett 80 m-es gátfutásban.