PROJEKT ÖSSZEGZÉSE
Iskolánk a Szegedi Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium 10-11-12. évfolyamos kerámia csoportjai két féléven keresztül próbálhatták ki a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem, a MOME szakértői csoportja által kidolgozott HEAD programot.
Az első félév, a kipróbálás szakasza 2019. április 15-től június 15-ig tartott. Témája egy iskolai közösségi tér kialakításának vizsgálata és modellezése volt. Egy valós probléma helyzetből kiindulva a cél a megoldások keresése, a gondolkodás és a kreativitás fejlesztése volt, a művészet és a design eszközeivel.
Az akkor létrejött prototípusok, makettek szinte mindegyikében megfogalmazódott az igény egy természetet idéző kerámiaburkolat kialakítására.
Így ez lett a második félév, a 2019 októberétől december elejéig tartó bevezető szakasz témája. Az itt látható, projektzáró rendezvényünk kiállítási darabjai bemutatják ennek az időszaknak a fázisait, lépéseit. Ennek a holisztikus, együttműködés alapú nevelési és oktatási programnak az iskolánkban történő kipróbálása során elért tapasztalatokat összegzik és megmutatják az eltérő képességű és tudású évfolyamok téma feldolgozását, kreatív gondolataik kerámiába átültetését. Nekünk a projektet vezető tanároknak azt volt az elsődleges és hasznosítható módszertani innováció ebből a nevelési és oktatási programból, hogy az általánosan tárgytervezésként értelmezett design fogalmát a hagyományos pedagógiai megközelítésben megváltoztassuk. Helyette a probléma megoldó gondolkodást fejlesztjük a design eszközeivel.
A HEAD programban megfogalmazott problémamegoldó designgondolkodás folyamatának 4 lépését, a kutatást, az értelmezést, az ötletelést és a kidolgozást alkalmaztuk. Ennek szemléltetésére állítottuk össze a falon látható képsorokat. A képek csoportosítása a 4 lépés szerint történt. Az értelmezéshez egy leírást és a foglalkozás tervét is bemutatjuk, ezen szintén nyomon követhető ez a folyamat.
Iskolánk vállalása, hogy a HEAD programot és az elsajátított módszertant egyre több tanulócsoport és pedagógus bevonásával működtetni fogja és kiterjeszti a tantárgyi integrációkra és együttműködésekre.
Az országos szinten zajló program idén decemberben zárul. A bevont partner iskolákkal való hálózati együttműködésre és tudás megosztásra folyamatosan lehetőségünk van.
Ezt az együttműködési lehetőséget kihasználva léptünk kapcsolatba a szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium vizuális és környezetkultúra tanárával Fiedler Judittal és most ezen a közös záró rendezvényen mutatjuk be az elért eredményeinket, amiket nem tartunk teljesen kész befejezett produktumoknak, csak felvetéseknek, amelyek további megvalósításokra ösztönöznek bennünket a jövőben.
A HEAD program E-tananyag formájában is elérhető melynek linkje a következő:
Itt bővebb információt és iskolai jó gyakorlatokat találhatnak az érdeklődők:
https://designakozoktatasban.mome.hu/