Pályázati felhívás tanulóknak!


Iskolánk ebben a tanévben is meghirdeti az iskola valamennyi tanulója részére a

Tömörkény pályázatot


Mint ismeretes, Tömörkény Erzsébet - iskolánk névadójának leánya - édesapja emlékére 1984-ben alapítványt hozott létre. Az alapítvány összegének éves kamatával díjazza évenként a pályázatokat.
A díjat az adott tanév legjobb, máshol még meg nem jelent, önálló alkotása nyeri el.

A 2013/2014-es tanév díjazottjai:
     1. "Cserebogár" jeligével Szendi Szonja 10.ipt
     2. "Sophie" jeligével Polner Laura 9.B
     3. "Angyal zoé" jeligével Czutor Szonja 11.C

Pályázati követelmények:
     1. Csak önálló, eredeti, kifogástalan helyesírással és nyelvhelyességgel megírt szépirodalmi, irodalmi művek fogadhatók el (vers, novella, elbeszélés, esszé, riport stb.).
     2. A pályamunkát 5 gépelt példányban, valamint CD-lemezen kell beadni.
     3. Kizárólag jeligés pályamunkákat fogadunk el, minden pályamunkához egy kisméretű lezárt borítékot kell mellékelni a versenyző adataival. Kívül a borítékon kizárólag a jelige szerepelhet.
     4. A korábban nyertes pályaművek szerzői ismételten nem indulhatnak.

A pályamunkával kapcsolatos tájékoztatást, segítséget Dohány Edit tanárnő ad. A tanulók kérdéseikkel hozzá forduljanak!

A pályamunkák beadási határideje: 2015. március 20. (péntek)
A beadás helye: az igazgatóhelyettesi iroda.
A pályamunkák elbírálását az irodalomtanárok munkaközössége végzi; a döntés titkos szavazás alapján történik.
Eredményhirdetés: a tanévzáró fogadáson.

Szeged, 2014. szeptember 01.

Horváthné Szabó Éva
intézményvezető